Az idő mérése

Az idő múlását már az ókori népek is figyelték, próbálták mérni, jellemezni. A babiloniak már felosztották részekre az évet és a napot. Ebben a korban az emberek figyelték a napszakok, évszakok, a nappalok és éjszakák váltakozását, a folyók áradásait. Időmérésre főként árnyékvetőket, napórákat használtak.

A napórák

Egyiptomban, Kínában már találtak olyan leleteket, amelyek igazolják, hogy az idő mérésére vízórákat is készítettek. A középkorban is ezeket az időmérőket használták, mellettük megjelent a homokóra és a gyertyaóra is.

Az első mechanikus órákat a XIII. század vége felé készítették, rugó vagy mozgó súly működtette őket. Ezek az órák nagy, robosztus szerkezetek voltak, az egész templomtornyot elfoglalták. A templomokban, kolostorokban is csak a XV. században kezdtek elterjedni. A hétköznapi emberek otthonaikban nem voltak ilyen mechanikus óraszerkezetek.

Amikor a természetfilozófiák helyett megindultak a valóság megismerésére a kísérletek is, a fizikusoknak nem volt könnyű dolguk. Nagyon sok fizikai kísérletben, főként a mozgások tanulmányozása során szükséges az időmérés. A fizikusok kísérleteihez kezdetben nem állt rendelkezésre kellően pontos óraszerkezet. Galilei sem rendelkezett megfelelő órával a szabadesés törvényszerűségeinek vizsgálatakor, ezért többféle gyakorlati fogásra kényszerült.

Mivel a leeső test esési ideje nagyon rövid, amit nem tudott mérni, ehelyett lejtőn guruló testeket vizsgálni. Feltételezte, hogy a lejtőn guruló test esetében a sebességviszonyok ugyanúgy alakulnak, mint szabadeséskor, azonban a mozgás lassabb, a közben eltelt idő hosszabb, könnyebben lehet mérni. 

A vízórák

Galileinek lejtőkísérleteihez is egyedi időmérési módszert kellett alkalmaznia pontos óra hiányában: kísérletei során egy saját készítésű vízórát használt, erről Discorsi e demonstrazioni mathematiche intorno a due nuove scienze (Matematikai érvelések és bizonyítások két új tudományágról) c. művében írt.

Egy tartályból vékony csövön át vizet engedett egy edénybe a lejtőn elindított golyó futásának időtarta­mára. A kifolyt vizet egy pontos mérlegen megmérte, és ebből következtetett a futás idejére.

Az óraszerkezetek fejlődését a fizika eredményei tették lehetővé. 

Az egyik legnagyobb állomást talán az inga bevezetése jelentette. 

Az ingamozgással kapcsolatos törvényszerűségek vizsgálata Galilei gondolatain alapult, a pontos összefüggésekhez azonban csak Huygens jutott el. Az ingaórát Galilei vázolta fel, de működő ingaórát csak később Huygens készített.